Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Új gyógyitó módszerek az Új korszakhoz

Triomed készülék

 

 

Mandala Gömb Lézer Rendszer
(Light Mandalas)

 

Eredeti bejegyzés:
http://2012portal.blogspot.hu/2013/10/new-advanced-technologies.html
Fordította: Rácz Anita

A Sárkány Kapu a Fehér Sárkány Társaság egy föld alatti testvérszervezete. Régen ez a két csoport tulajdonképpen egy volt. De miután a Rothschildok, a triádok segítségével, 1912-ben megbuktatták a Csing dinasztiát Kínában a xinhai forradalomban, mindkét csoportnak a föld alá kellett menni és a színfalak mögül kezdtek el ellenszegülni a cabalnak, majd kettéváltak útjaik. A Fehér Sárkány társaság (ahogy azt ma néhányan nevezik nyugaton) inkább a cabal elleni politikai, katonai és pénzügyi ellentevékenységre fókuszál:
http://www.bibliotecapleyades.net/sociopolitica/sociopol_fulford99.htm
Ugyanabban az időben a Sárkány Kapu inkább a fejlett technológiákra és az éteri arkhónok karmai közül való spirituális felszabadulásra kezdte helyezni a hangsúlyt. Mindkét csoport együttműködik a színfalak mögött, hogy segítsék a bolygó felszabadítását és a módszereik kiegészítik egymást.

Létezik egy új fejlett gyógyító technológia, melyet a Sárkány Kapu adott ki: a Mandala Gömb Lézer Rendszer. A Sárkány Kapu fölvette a kapcsolatot a Főnix Csoportunkkal, ami egy magasan képzett kis csapat, akik elkötelezték magukat amellett, hogy fejlett gyógyító technológiákat adjanak át az emberiségnek, hogy segítsenek elterjeszteni ezeket a technológiákat az emberek között.
A Mandala Gömb Lézer Rendszer fehér fényt bocsát ki, a koherens fény szakrális geometriai mintáit megformázva a tiszta tachyonizált kristálygömbök geometriai struktúráján keresztül. A fehér lézer ideális színspektrumot szállít, hogy megteremtse minden egyes kristály optimális rezonanciáját.
Ez a szakrális geometrikus mandalamező információs rezonanciát szállít, mely az emberi energetikai és információs mezőn (aura) keresztül jut be és alapvető mentális, érzelmi és fizikai előnyöket eredményez.
A Mandala Gömbhöz tartozik egy optikai kristályrúd a test energetikai és információs szállítópontjaira irányuló helyi fizikai alkalmazás céljából, egy programozható kristály garnitúra a távoli és hordozható alkalmazások számára és egy fotoporációs kapszula.
A Mandala Gömbhöz egy mandala számítógépes könyvár is tartozik, hullámok széles választékával, melyek mandalákat képeznek és így támogatják a védelmet, a bőséget, a sikert, az energetizálást, a boldogságot, tisztulást, gyógyulást, az implantátumeltávolítást, DNS aktiválást, érzelmi állapotváltozást, a dolgok pozitív kimenetelét, a cél tisztánlátását és a kapcsolatok harmonizálását.

Ennek a lézertechnológiának az egyik legbámulatosabb tulajdonsága az, hogy ez a legerősebb eszköz a bolygón, amely segít az éteri implantátumok eltávolításában. Ez az eszköz áll legközelebb a plejádi fénykamra technológiához, amihez jelenleg a bolygó felszínén hozzájuthatunk.
Itt olvasható több erről a technológiáról és itt rendelhető meg:
http://tachyonis.org/Laser.html
(A fenti cikk megjelenése óta - 2013. október - már a Rainbow Star (Szivárvány Csillag) eszköz is elkészült. Ez az eszköz már Magyarországon is elérhető, jelenleg kettő van belőle. Erről folyamatosan beszámolunk majd a Kedves Olvasóknak! Bővebb információt a COBRA Etheric Liberation Hungary FB Csoportban találhattok. - a szerk.)
Egy másik érdekes új technológia, a Galaktikus Merkaba Aktivátor (a korábbi plejádi merkaba aktivátorhoz hasonló) itt érhető el:
http://tachyonis.org/Merkaba.html
A tachion technológiák pedig itt:
http://tachyonis.org/Tachyon.html
Sok fejlesztés folyik a színfalak mögött azzal kapcsolatban, hogy a szabadenergiás technológia eljusson az emberekhez és ha minden jól megy, hamarosan be fogok tudni számolni ezekről.
A Fény győzelme közel van!
COBRA Etheric Liberation Hungary FB Csoport

 

 

A tachion energia nem az elektromágneses sugárzáson alapul, hanem a fény tiszta forrású energiáján. A tachion vevőkkel lehetségessé válik a fizikai anyag tachionokkal való átsugárzása/feltöltése, ami így tiszta fényt kezd kibocsátani. Ezt a folyamatot nevezzük "tachionizációnak". Ezen technológia segítségével csodálatos frissítő italokat készítenek, melyek egyben életelixírek is, mivel megújítják a test sejtjeit.
(Ez az információ innen származik:
http://www.azesemeny.eoldal.hu/cikkek/ellenallasi-mozgalom.html)

 

 

A kvantum szinten ható Light Mandalas tulajdonságát használjuk ki, hogy olyan energiákat és információkat tudjunk közvetíteni a pici köveken keresztül, amelyet az eszköz képes előállítani és átadni ezeknek a pici köveknek, akár úgy is, hogy azok több száz kilométerre vannak egymástól. Ezek a pici kövek még tegnapelőtt egy közel 2 kg-os, opálos hegyikristály részei voltak, amelyet nagyon sok darabra törtem. ahogy mi is annak idején a nagy Egységnek, a Forrásnak voltunk a részei, mint csepp az óceánban és ahogy mi is annak idején megtapasztaltuk az elkülönült létezés szenvedéseit, amikor elhagytuk azt .
De ez az eszköz újra egységet fog teremteni a pici kövek között. így a tulajdonosaik között is.
Mindennap a nálunk maradt pici követ olyan energiákkal fogjuk besugarazni a lézerkódok segítségével, mint az Angyali Védelem, a Kapcsolat a Forrással, az Energia Harmonizáció, a Negatív Gondolatok Távoltartása, a Negatív Földsugárzások Távoltartása. csak hogy néhányat említsek a rengeteg programkód közül. Ezek az energiák fognak eljutni ezekhez a szeretetkristályokhoz. A szeretetkristályok ingyenesek, mert a szeretet értéke felbecsülhetetlen, nem tudnátok úgysem megfizetni. Aki postán kéri, annak 200,-Ft-ba kerül, ami a boríték és a bélyeg árát foglalja magában.
További infók: http://szeretetkristaly-regisztracio.blogspot.hu/
A 2 kg-os kő sajnos véges számú pici követ tud adni. de ezen könnyen lehet segíteni, csak szerezni kell egy nagyobb követ. aztán még egy nagyobbat. aztán még egy nagyobbat. ugye értitek már? :) Végtelenszer. akár a szeretet. (Személyes átvételnél természetesen nincs költség... )
Kérem kerüljünk a posztokban és a kommentekben minden olyan témát (főleg politika, vallás) amelynek célja a megosztottság globális fenntartása és kiszolgálása a Földön. Lehetőség szerint csak a Szeretetkristályra fókuszáljunk a csoporttevékenység során.... legalább annyira, mint amennyire a Szeretetkristály fókuszál ránk, a felsőbb dimenziókra és a Forrásra. A "kéretlen tartalmak", reklámok törölve lesznek. Egymáshoz türelemmel és szeretettel forduljunk, továbbá a megértés, az elfogadás, a megismerés legyen vezérlő elvünk.
Csoport típusa
Csoport típusa
Klub

A lézerkódlista a következő kódokból áll:

  • Feeling at home in your body - Otthon érezni magad a testedben
  • Opening the heart - A szív megnyitása
  • Centering yourself -Önmagad összpontosítása
  • Forgiveness - Megbocsájtás
  • Protection from human negative energy - Védelem az emberi negatív energiától
  • Removing sick physical energy - Beteg fizikai energia eltávolítása
  • Removing harmful electromagnetic energies - Káros elektromágneses energiák eltávolítása
  • Harmonizing energy at home - Az otthoni energia harmonizálása
  • Remote healing from negative thoughts - Negatív gondolatok távoli gyógyítása
  • Purifying energies - Tisztító energiák
  • Renewing cells - Sejtmegújítás
  • Healing and reprogramming DNA - DNS gyógyítás és újraprogramozás
  • Bringing balance and happiness to aplace - Egyensúly és boldogság megteremtése egy helyen
  • Protecting from negative entities - Negatív entitásoktól való védelem
  • Remove obstacles to cure - A gyógyulást megakadályozó tényezők eltávolítása
  • Angelic protection - Angyali védelem
  • Reiki OM
  • Connect with Source - Kapcsolat a Forrással
  • Energy balancing - Energia kiegyensúlyozása
  • Metatron cube - Metatron kocka
  • Flower of life - Élet virága
  • Sri Yantra
  • To generate friendship - Barátságok kialakítása
  • Turn enemies into friends - Ellenségek barátokká alakítása
  • Balance body - Test egyensúlyba hozása
  • Balance metabolizmus - Anyagcsere egyensúlyba hozása
  • Fatigue - Fáradtság
  • Oxygenization - oxigenizálás


Facebook: Light Mandalas / Fény Mandala

Jelenleg Budapesten és Gyöngyösön tettük lehetővé az eszköz használatát. A végleges helyszínek még tárgyalas alatt vannak, de addig is meg tudjuk oldani.
Egy teljes, komplex programot kínálunk, amely a következőkből áll: egy szkennelő általi bemérés, amely nemcsak a fizikai, hanem az éteri és asztrális testet is szkenneli, a biometrikus lenyomatokat vizsgálja és kialakít egy ajánlati listát, ahol be kell avatkozni és ezt különféle színű, időtartamú programozott lézerkódokat tartalmazó fény útján teszi meg, amelyet egy tachyonizált kristályon keresztül visz be a "lényünkbe".
Tehát nem kezelést folytatunk fizikai szinten és betegséget sem gyógyít, diagnózist sem állít fel, hanem olyan belső harmóniát és egységet teremt lelki szinten, ami nagyon jó hatással van a testre és a lélekre is.
A másik lehetőség, hogy egy olyan feltérképezést készít, amelyből látható, hogy abban az élethelyzetben amiben éppen van valaki, energetikailag milyen anyagokat, nyomelemeket, ásványokat, vitaminokat... stb kellene bevinni, mit kellene kerülni, ha segíteni szeretné testi és lelki fejlődését.
Lehetőség van a csakrák állapotának kimutatására is és csakratisztítást is végez egy háromlépéses folyamatban (tisztítás, egyensúlyba hozás, aktiválás).
Egyéni lézerkódsort is létre tudunk hozni az éppen aktuális igényeknek megfelelően. Segíthetünk különféle rejtett képességek felszínre hozásában, erősítésében, mentális és fizikai védelmek kialakításában és a testi, lelki fejlődést segítő folyamatok beindításában.
Egy-egy alkalom kb 1-1,5-2 órás lehet, attól függően, hogy ki milyen állapotban van, vagy mit szeretne.
A díja 10.000 Ft/óra, amely egységes az egész Földön.
https://www.facebook.com/Light-Mandalas-F%C3%A9ny-Mandala-407023886347287/

LIGHT MANDALAS/FÉNY MANDALA kezelés tapasztalatai

Hat hete műtötték a szemem. Kissé nehéz műtét volt, a gyógyulás hosszadalmas lesz – mondta az orvos. A 6 hét elteltével is még csak 75 %-os volt a látásom.
Az orvosi vizsgálat előtt 3 nappal kaptam az első Fény Mandala kezelést.
Az orvosi vizsgálat napján a 16-os betűméretet tudtam elolvasni, majd a következő napon már a 14-eset, az utána következő napon pedig a 12-eset is tudtam böngészgetni, bár erőltetni kellett a szemem.
A második kezelés után – két nap elteltével – nyugodtabb lettem, csökkent az aggodalmam, és mintha megszűnt volna a félelmem, ami az életem nagy részét végig kísérte – állandó gyomorideggel. Ez komoly betegséget okozott: súlyos fulladás lett a következménye, a gyógyszerek pedig újabb betegségeket produkáltak. Se gyalogolni nem birok, se fizikailag nem vagyok terhelhető.
Még egy pozitívum, amit tapasztaltam a második kezelés után, hogy hosszabban tudtam sétálni, anélkül, hogy fulladtam volna.
Mivel 3 szinten állítja helyre az egyensúlyt a Light Mandala, így biztos vagyok benne, hogy aktiválódik a szervezet gyógyító ereje.
A kínaiak szerint akkor vagyunk egészségesek, ha a testünkben az energia akadálytalanul tud áramolni és ha egyenletes az eloszlása, vagyis egyensúlyban vagyunk.
Ha csupán fizikai síkon gyógyítanak, akkor tüneti kezelésről beszélhetünk. Ez a gond az akadémikus orvoslással.
A harmadik pozitív tapasztalatom: úgy tűnik, javul a memóriám is. Rendszeresen leblokkolt az agyam, nem jutottak eszembe egyes szavak, és nem tudtam memorizálni. Ez mára már sokat javult.
Meglepett, hogy a készülék „olvas” a génekben is, kimutatja, milyen adottságokkal rendelkezünk. Ez azért hasznos, mert a rejtett képességeinket megismerve, annak megfelelően alakíthatjuk a sorsunkat.
2017.07.07

Július 11: Mozgékonyabbnak érzem magam, és mintha a gerincemet egyenesebben tudnám tartani.

Július 13: – a harmadik kezelés estéjén – már a 12-es betűméretet is el tudom olvasni.

Július 14: Reggel beindult egy tisztulás. Arról még nem beszéltem, hogy 10 év óta komoly hörgőszűkülettel küszködöm, nehezen kapok levegőt, nem bírom a fizikai terhelést, a gyaloglást. Ennek oka – fizikai síkon –, hogy a megfázások alkalmával lerakódások keletkeztek és megkeményedtek a hörgők falán – így magyarázta az orvos.
Valójában, komoly lelki megrázkódtatás áll a háttérben. A hörgőtágító gyógyszereknek elég súlyos mellékhatásai voltak, és nem csupán annyi, amit az alábbi képek mutatnak:

 

Ezt az arctorzulást a Spiriva nevű gyógyszer okozta.
Miután más gyógyszert írt fel az orvos,
lassan helyre igazodott az arcformám.
 

Egy idős, nagy tudású orvos nemrég felírt egy olyan hörgőtágító gyógyszert, aminek alig van mellékhatása. Annak köszönhetően, a korábbi gyógyszereim súlyos mellékhatásai elmúltak.
Ha a Fény Mandala kezelés segít a lelki problémáim megoldásában – természetesen, nekem is kell dolgozni magamon –, akkor újra EGÉSZ-s-ÉG-es leszek. (A mi ősnyelvünk valóban egy isteni nyelv!)

Július 19: Az említett, kímélő tüdőgyógyszeremből kezdetben napi 4x kellett bevennem, majd lecsökkentette az orvosom napi 3-ra, nemrég napi 2-szeri adagra. Tartottam tőle, hogy kevés lesz, de hála Istennek, egyre javul a tüdőkapacitásom és vele együtt a teherbírásom is.

Augusztus: Megtapasztaltam, hogy a lelki problémák megoldásában milyen sokat segítenek a kezelések. Korábban, ha valami gondom adódott, csak őrlődtem rajta, éjszakákon át nem aludtam. Most már nincs ilyen gondom, könnyedén veszem az akadályokat, és rögtön látom a kiutat.
 

SZER-ETET-tel:
M.Marianna

Képek a LIGHT MANDALAS kezelésről

„SZERETET-KRISTÁLY”

A kvantum szinten ható Light Mandalas tulajdonságát használjuk ki, hogy olyan energiákat és információkat tudjunk közvetíteni a pici köveken keresztül, amelyet az eszköz képes előállítani és átadni ezeknek a pici köveknek, akár úgy is, hogy azok több száz kilométerre vannak egymástól. Ezek a pici kövek még tegnapelőtt egy közel 2 kg-os, opálos hegyikristály részei voltak, amelyet nagyon sok darabra törtem. ahogy mi is annak idején a nagy Egységnek, a Forrásnak voltunk a részei, mint csepp az óceánban és ahogy mi is annak idején megtapasztaltuk az elkülönült létezés szenvedéseit, amikor elhagytuk azt, de ez az eszköz újra egységet fog teremteni a pici kövek között. így a tulajdonosaik között is.
Mindennap a nálunk maradt pici követ olyan energiákkal fogjuk besugarazni a lézerkódok segítségével, mint az Angyali Védelem, a Kapcsolat a Forrással, az Energia Harmonizáció, a Negatív Gondolatok Távoltartása, a Negatív Földsugárzások Távoltartása. csak hogy néhányat említsek a rengeteg programkód közül. Ezek az energiák fognak eljutni ezekhez a szeretetkristályokhoz. A szeretetkristályok ingyenesek, mert a szeretet értéke felbecsülhetetlen, nem tudnátok úgysem megfizetni. Aki postán kéri, annak 200,-Ft-ba kerül, ami a boríték és a bélyeg árát foglalja magában.
További infók: http://szeretetkristaly-regisztracio.blogspot.hu/

Mi az a tachion energia és technológia?

Tudományos háttér:

A tachyon technológia, és tudományos hátterének megértése nem létfeltétele annak, hogy sikeresen használjon valaki, valamilyen tachyonizált terméket. (akár egy lencsét a nyakában hordva a spirituális fejlődés hathatós elősegítésére) Természetesen nem is mindenkit érdekel mindaz a sok fizikai fogalom, amely a téma átláthatóságát teszi könnyebbé. Én azonban maximalista ember vagyok és szeretem tudni a részleteket is, szeretek a dolgok mélyére látni. Ebben az írásban ezért mindenki számára érthető módon magyarázom el a legfontosabb tudományos kifejezések jelentését amelyet a tachyon technológiával kapcsolatban olvashatunk.

Mielőtt egy-egy fogalmat magyaráznák el, tudnotok kell, hogy a tudományok legfiatalabb ágáról esik itt szó, a tudósok nem minden kérdésben értenek egyet és az egész kutatás és tudományos munka ami a tachyon elméletéről létezik, néhány évtizedes csupán. A Tachyon név, mint tudományos elnevezés, 1966-ban született meg Gerald Feinberg fizikus adta ezt a nevet ennek az energiának. A tudomány néhány területére jellemző, hogy bizonyos fogalmakat kell bevezetni más dolgok megértésére, és elméleti modelleket kell készíteni amelyek más törvényszerűségeket igazolnak alá. Ilyen terület a csillagászatban is van. A csillagászok már ismerik a feketelyukakat amelyeket semmilyen módon nem láthatunk meg, viszont hatásukat kimutathatjuk. Óriási jelentőséggel bírt az a felvétel sorozat amikor egy csillag, amely óriási sebességgel száguldott, egyszer csak a nagy "semmi" körül ívben megfordult és az kirepítette a csillagot mint egy parittya a kavicsot. A tudósok a csillag tömegéből és sebességéből ki tudták számítani a feketelyuk tömegét és méretét is. A galaxisunk közepén lévő szuper masszív feketelyuk méretét, és tömegét is kiszámolták már azóta, annak ellenére, hogy közvetlen módon sem mérni sem látni nem lehetett.

Anyag és energia:

Legelőször is azt kell tudnunk, hogy mindaz a sok élőlény, ember, tárgy, a csillagok, és galaxisok sokasága mint a fizikai világ része nem más, mint az energia egy speciális formája. Az energia és az anyag közötti különbség tétele ugyanis sokakban téves elképzelést keltenek. Sokkal pontosabb úgy fogalmaznunk, hogy energia és energia (amely az érzékeinknek köszönhetően, számunkra anyagként tudunk érzékelni.) A fizikai világunk tehát nem más, mint a teljes energia spektrum egy pici szelete. Ennek a ténynek a megértése azért fontos, mert tudnunk kell, hogy az amit mi anyagnak nevezünk nagyon könnyen átalakulhat energiává és az energia is anyaggá alakul át amikor annak megvannak a feltételei. Amikor meggyújtunk egy gyufát és a fa mint anyag elég, akkor marad némi hamu és hőenergia és fényenergia keletkezik. Én láttam olyat viszont, amikor valaki az újjai között anyagot hozott létre energiából. De természetesen ezt nagyon kevesen tudják megtenni, és kevesen láthatják ezt. (elég meggyőző egy élmény még a szkeptikusok számára is, látni 50 cm távolságból mindazt hogyan is működik a világ)

Nullponti energia:

A nullponti energia szintén egy olyan energia, amely létét csupán azzal lehet bizonyítani, hogy nemléte esetén minden, a kvantum fizikában ismert tudományos elmélet és fizikai fogalom értelmét veszti. A nullponti energia ugyanis statikus energia. Nincs formája és sebessége. (legalábbis a fizikai fogalmak szerint nincs, habár minden valóságsíkot rezgések alkotnak) Mindenütt jelen van, de szoros értelemben véve nem tartozik a fizikai világunkhoz, mivel anyagi természetet nem mutat. Jelenléte viszont minden további fizikai energia és részecske előfeltétele. A nullponti energia olyan a fizika számára, mint a feketelyuk a csillagászok számára. Léte nem kérdéses annak ellenére, hogy sem mérni, sem megfigyelni nem lehet. Kevesen tudják azt, mekkora "üresség" van minden atomunkban, mivel nem tudunk átnyúlni a tárgyainkon, így ezt még elképzelnünk sem egyszerű. Ha egy atommagot alma nagyságúra nagyítanánk, akkor a tőle legközelebbi elektron 528 Km távolságban lenne, és az elektron mérete cseresznyemag nagyságú lenne. A Záhony - Szombathely távolság egyébként pont ekkora. Az atomok belseje azonban nem üres, hiszen, nullponti energia és szubatomikus részecskék töltik ki.

Tachyon energia: (tachion=fénysebesség feletti)

A nullponti energia nem egy lépésben válik az általunk megtapasztalt anyaggá. Az első átalakulás az, amikor a nullponti energia átalakul Tachyon energiává. A tachyon energia természetesen ilyenkor már más tulajdonságokat mutat, mint a nullponti energia. Először is a legfontosabb változás, hogy a tachyon, részecske tulajdonságokat is mutat nem csak energiaformát. (a fotonokról már régóta tudják azt, hogy képesek részecskeként és hullámformaként is megjelenni), amikor a tachyon megjelenik és mutat részecske tulajdonságokat, akkor viszont már, mivel az anyagi világ részévé válik, így van formája és sebessége is. Ez a sebesség viszont még fénysebesség feletti. (a tachyon név jelentése görögül fénysebesség feletti) Éppen ezért a tudomány számára még mindig csupán közvetett módon bizonyítható. Mérni ugyanis csupán akkor tudnánk, ha sebessége fénysebesség alatti lenne. A görögök atomnak (oszthatatlan) nevezték el azt a legkisebb elemi "építő kockát" amely felépíti a fizikai világot. Amikor a tudomány már képes volt az atomokat megfigyelni akkor rájöttek, hogy az atomoknak különböző tulajdonságaik vannak, a különböző tulajdonságú atomok tulajdonságaik ismeretében rendszerezhetőek és Mengyelejev ezen ismeretek alapján elkészítette a periódusos táblázatot, amely az atomokat tulajdonságai alapján oszlopokba és sorokba képes foglalni az atomokat. Az atom elnevezés viszont már nem állta meg a helyét mivel osztható az atom. A fizikai sík legkisebb "építőkockája" a tachyon részecske, amely mérete és sebessége miatt viszont nem mérhető és megfogható. Mivel lehet mégis bizonyítani akkor, hogy egyáltalán létezik. Nikola Tesla és Dr. Henry Moray munkássága bizonyította, hogy létezik az univerzumban egy energia, amely korlátlan mennyiségben rendelkezésünkre áll bárhol is legyünk akár egy bánya legmélyebb bugyrában, vagy a hegyek gyomrában. Ők természetesen nem tachyon néven illették ezt az energiát, mivel ők 1930 körül dolgoztak saját találmányaikon, amelyekkel elektromos áramot állítottak elő a kozmikus energiából. Amikor tehát Kozmikusenergiáról, szabadenergiáról, univerzálisenergiáról, beszélünk, akkor ugyanarról az energiáról beszélünk. Az ősi kultúrák is használták már ezt az energiát és a jelen civilizációnk legősibb írásaiban, és gyakorlati alkalmazásaiban is szerepel ennek az energiának a használata, bár nem mint külső energia forrást hanem mint gyógyító, egészséget megőrző és spirituális fejlődést segítő energiáról beszélünk ebben az esetben, amely egyébként nem csak minden fizikai anyag alapja, hanem az élet alapja is egyben. A tibeti, kínai, indiai, kultúra sok ezer éves tanításaiban, találkozunk az embert körülvevő energia mezőkről és azokról a módszerekről amelyekkel intenzívebb formában vagyunk képesek felvenni ezt az energiát az univerzumból. Ilyen módszerek a Csi-kung, a Reiki, a pránanadi is. Ezen módszerek rávilágítanak arra, hogy a fizikai testünk egészsége, olyan energia rendszerek működésétől függ, amelyek kiindulási alapja az univerzumból állandóan felénk áramló univerzális, vagy tachyon energia.

Pionok és Mionok:

A tachyon energia következő átalakulása után már létrejönnek azok a szubatomikus részecskék, amelyek már megfigyelhetőek és mérhetőek, mivel sebességük fénysebesség alá csökken. Ez azért következik be mert, méretük egyre nagyobbá válik. Ha a Pion pályája 1 egység akkor a Mion 10 egység és az elektron 207 egységgel nagyobb pályán mozog.

F.R.E.M. finom rendszerező energia mező:

Angolul kifejezve S.O.E.P. Ennek magyarázatához egy olyan információforrást használok, amely az ezoterikus irodalom legkomplexebb és legnagyobb mennyiségű médiumi közvetítésével diktáltatott le. A Médiumot Jane Roberts-nek hívták. Az általa megszólaló teljes személyiség (identitás) pedig Seth-nek nevezi magát. Seth 1968-84 között 6000 A/4-es oldal anyagot diktált le. Ebben elmagyarázza a fizikai világ működését is. A F.R.E.M. tulajdonképpen nem más mint az anyag tudata. Seth elmagyarázza, hogy mindennek ami megjelenik a fizikai világban van saját tudata. A legkisebb részecskének a tachyonnak (ezt egyébként ő E.M.E-nek azaz elektromágneses alapegységnek nevezi) van a legkisebb tudati egysége. Ezt ő T.E. -nek azaz tudati egységeknek nevezi. Minden átalakulás amely létrejön nem egy véletlenszerű és szerencsén múló átalakulás hanem tudatos és tervezett. Minden részecskének van tehát saját tudata és minden, nagyobb egységnek is van saját tudata. Ha veszünk két hidrogén atomot amelyeknek van saját tudata és (az őket alkotó elektronoknak, mionoknak, pionoknak, tachyonoknak, is megvan a saját tudatuk) veszünk egy oxigén atomot akkor lehet hogy egy robbanásra nagyon hajlamos gázkeveréket kapunk, de ha az atomok tudata "úgy akarja" akkor, lehet belőlük egy vízmolekula is, amely tulajdonságaiban teljesen más mint a részek összessége. Jelen esetben a víz nem gáznemű (legalábbis szoba hőmérsékleten) hanem folyékony. Nem ég sőt az egyik legalkalmasabb a tűz oltására. A sort követve tudnunk kell, hogy van saját tudata egy csepp víznek is, egy pataknak, egy folyónak, a tengernek, az óceánnak is. A görögök nem véletlenül tisztelték Gaiát a föld lelkét. Nem bogarasok hanem bölcsek voltak. Más ősi kultúrákban is megfigyelhető az a tudás amikor az ember még sokkal szorosabb kapcsolatban volt a természettel mint élőlénnyel. A sámánok vagy az indián varázslók is ismerték ezeket a titkokat. Az ember rendelkezik lélekkel, ez a lényének az igazi természete. Tudást és bölcsességet képvisel. A testrészeinknek is van saját tudata. Ezt a Biorezonancia módszere használja is. Képes a számítógép a testtel kommunikálni és a számítógép kiírni a képernyőre, hogy az egészségtől mely részek térnek el. Képes akár egy fájós fog pontos helyét is meghatározni. Az egész viszont mindig több mint a részek összessége. Ez nagyon fontos. Minden nagyobb tudat rendelkezik olyan újabb tulajdonságokkal amelyek a nagyobb struktúrát magasabb szintre emelik. A tudati irányítás egyik közismert példája a szintén új keletű fogalom, az őssejtek működési elve. A magzatok fejlődésénél már régóta tudjuk, hogy azonos sejtekből alakul ki a kifejlett élőlény. Viszont az őssejtekkel kapcsolatban mára már azt is tudjuk, hogy nem csak magzati korban, hanem a felnőtteknél is működik az őssejt terápia, amikor az őssejtek olyan sejtekké alakulnak át amelyekké szükséges. Pl gerincvelővé vagy agysejtekké. Az őssejt saját tudata szabályozza ezt. A tudatok így hozzák létre a fizikai síkot, vagy akár az életeket is. Annak ellenére, hogy az embert be tudjuk határolni, mint egy energiából álló frekvencia "halmazt" tudnunk kell hogy az emberi tudat (lélek) több mint csupán energia. Éppen ezért kell akkora különbséget tennünk a tudat és az energia között.

Tachyon technológia:

David Wagner egy német származású, Kaliforniában élő egyetemi professzor, és feltaláló. David feltalálta azt a módszert, amellyel a hétköznapi anyagokat (pl üveg, selyem, pamut, szilícium kristály, STB.) át lehet úgy alakítani, hogy a nullponti energiát az elkészült tachyon eszközök átalakítsák tachyon energiává így ezek az eszközök alkalmassá válnak energetikai gyógyításra, egészség megőrzésre, relaxáció, és meditáció elősegítésére, elektromágneses terek harmonizálására. A technológiát nem adta ki a kezéből, ezért saját vállalatot hozott létre. A termékeket Kaliforniában gyártják, és innen látják el az egész világot korszakalkotó termékeikkel. A tachyonizáció folyamatáról azt lehet tudni, hogy egy speciális gépben történik két hét alatt. A kész termékek örökre képesek a tachyon energia sugárzására. Lényeges kutatómunka után, kiderült, hogy nem csak külsőleg használatos eszközöket lehet gyártani, hanem a víz és a gyógynövény keverékek is tachyonizálhatóak, ezeket belsőleg is lehet használni akár súlyos betegségek gyógyítására is.

Entrópia:

A tachyon eszközök hatásának vizsgálata közvetett úton történhet csupán. Az entrópia a rendezett struktúrák szétesési hajlama. Évekig tartó laboratóriumi vizsgálatokkal bizonyították, hogy a tachyonizált eszközök jelentősen csökkentették az entrópia folyamatát, sőt olyan betegségekben is javulás vagy teljes gyógyulást eredményez a tachyonizált termékek használata, amelyekkel a nyugati orvostudomány teljes mértékben tehetetlen. Ilyen például David Wagner saját esete is, ugyanis ő saját, balesetben eltört gerinccsigolyáit hozta helyre, tachyon lemezek használatával, annak ellenére, hogy az orvosai szerint örökre tolókocsiba kényszerült volna a balesete következményeként. Az entrópia hatása azért tud a visszájára fordulni mert a fizikai testünk állandóan igyekszik az egészség egyensúlyi állapota felé.

Egészség és betegség:

Fontos tudnunk hogy az egészség, nem egy átmeneti időszak az életünkben, a betegség pedig nem büntetés, vagy sorscsapás. Nem a korral együtt járó szükséges rossz. A betegség szerepe az, hogy jelezze számunkra, hogy az egészség egyensúlyi állapotát elveszítettük. Mindig önmagunkat gyógyítjuk meg, akkor is ha ehhez kapunk segítséget. A betegségeink pontosan jelzik számunkra azt is miként tértünk el az egészségtől. A betegségek pontosan megmutatják az okokat is, csupán ismernünk kell a betegségek nyelvezetét. Ha felelősséget vállalunk önmagunkért, ha betegségeink okaként nem külső okokat keresünk, ha változtatunk azokon az érzelmeinken és gondolatainkon amelyek kibillentettek minket az egészség egyensúlyi állapotából, akkor a gyógyulásunk szinte 100%-ban garantált. Ilyenkor a testünk elkezdi az öngyógyítás folyamatát. Ehhez viszont sok energiára van szüksége. Energiáink jelentős részét az univerzumból kapjuk. Ezért jó a tachyonizált termékek használata. Természetesen szükségünk van fizikai anyagokra is. vitaminokra, ásványi anyagokra, enzimekre, probiotikumra, stb. is ezek a gyógyítás fizikai oldalát képviselik. A holisztikus szemlélet harmadik oldalát a pszichés oldal képviseli. A felelősség vállalás és a kellő változtatás az életünkön nélkülözhetetlen, de a tachyon kezelések ebben is segítséget nyújtanak. A szerveink F.r.e.m.-je (tudata) a kellő energia biztosításával gyorsan helyre tudja állítani a szervezet energetikai hálózatát, amely ezek után fizikai szinten is meggyógyul. Az éteri testünk, amely az energetikai tervrajzunk, minden információt tartalmaz az egészséges test felépítéséhez, mindaddig ameddig az éteri test is meg nem sérül. A tachyon kezelések segítenek a sérült éreri testet is helyreállítani. (pl amikor elvágjuk a kezünket és heg marad akkor az éteri test energia szálai is sérülnek. Ezért marad meg évekig a heg. Ha viszont az éteritest szálai helyreállnak, akkor a hegek eltűnnek .) Néhány olyan betegséget felsorolok amely a nyugati orvoslással nem vagy csak nagyon kis hatással gyógyítható, viszont tachyon kezelések hatására a betegek meggyógyulnak. Daganatok, miómák, porckorongsérv, neurodermitisz,= (allergiás ekcéma) csontritkulás, artrózis, =(ízületi kopás) Stroke,= (szélütés) STB.


Forrás: http://tachyonenergiaklub.network.hu/blog/tachyon-energia-hirei/tudomanyos-hatter

 

 

Kovács–Magyar András: A Matrix Drops leleplező titkai

 

Anamé Program

https://anameprogram.com/fooldal

 

 

 

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.